Óvodából Idősek Otthona - Írta és a fotókat készítette: Izing Máté

Alig néhány nap alatt minden megváltozott. Az udvaron, ahova ahányszor csak arra jártam, mindig benéztem, a homokozót, a kis hintát, a várat, s minden játékot felváltották a sétálójárdák, s néhány pad. Betekintve az ablakon hasonló ürességet láttam: számtalannyi műveink, melyek a fal minden szegletét díszítették, eltűntek.

Csupasz, fehér fal. A szekrényeket, melyek addig roskadoztak a játékoktól, felváltotta néhány üveges polc, bennük gyógyszerek tömkelege, járókeretek. A címert, amit még mi festettünk ki, a mi színes kéznyomatunk díszítette, már csak a nyoma látszik. Helyére egy fekete fémtábla, "Idősek Otthona és Egyesített Gondozási Központ" felirattal.

Lehúzott redőnyök

Kijártam az általános iskola nyolc évét, s most már Budapesten tanulok, második éve. Ahányszor csak Bicskén jártam, elmentem, s betekintettem az oviba, ahol első, életre szóló barátságainkat kötöttük, ahol megtanultam leírni a nevem, ahová rengeteg emlék fűz. Egyetlen, ami volt, s meg is maradt, az a nagy diófa, melynek ékes koronája egész nyáron hűvösben tartotta a játszóterületünket, egyfajta védelmet, biztonságot nyújtott, hol az eső, hol a tűző nap ellen.

Tavaszi napsugár

A két-három éve megszüntetett bicskei óvoda hű képet ad egész társadalmunkról, sőt, bátran mondhatom egész Európáról. A fejlett országokban a modern egészségügy egyre, és egyre tovább tudja az emberi szívet dobogtatni, gyógyszerek és mindenféle más eszközök gyártásával.

Bicskei életkép

Az olyan "fejlődő" országok, mint Magyarország sokkal speciálisabb helyzetben lehetnek, mint egy-egy nyugati ország. Itt az egészségügy sem fejlett, s az alacsonyabb életszínvonal miatt a gyermekvállalási kedv is jóval kisebb mértékű. Az idősek is sokkal nagyobb gondoskodást érdemelnének, hisz a II. világháború után ők voltak azok, akik újra reményt merítettek, amiből a most felnövekvő generációk is táplálkozni tudnak.

Margit néni
(Ő nem az otthon lakója, Ő egy szép bicskei idős néni)

A kíváncsiságom nem csak az ürességtől kongó óvoda udvaráig vitt, hanem egészen az épület falai közé. Olyan csönd volt évtizedekig óvodaként funkcionáló épületben, amilyet még soha nem hallottam ott.

Az első, ami leszögezte tekintetem egy öreg karosszékben fekvő könyv, sárga lapjaival, "A kamasz" címmel. Dosztojevszkij műve.

Beszélgetve az idősekkel, eszembe jutottak azok az évek, amikor a nyár és a szünetek legtöbb idejét a nagymamámmal, és nagypapámmal töltöttem, akik hasonló korúak lehetnek ezekkel az idősekkel. Időnk legtöbb részét a természetben töltöttük, legtöbbet a bicskei Galagonyáson, a szőlőtelkünkön. Ott ahol, most ezeket a sorokat is írom. Nagyon érdekes, leírhatatlan az idősek, s gyermekek közti kapcsolat. Korban a lehető legtávolabb állnak, állunk egymástól, s mégis remekül szót ért a két korosztály egymással. Legyen szó egy kis játékról, beszélgetésről, vagy bármiről.

Együtt játszva

Olyan ez nekünk, mint egy kollégium – jelentette ki az egyik idős bácsi. Tizenhatan élnek az otthonban. Mindegyikük külön egyéniség, más-más problémákkal, betegségekkel, vagy épp vágyakkal. Egyetlen közös talán bennük, hogy – bár egy otthonban kell élniük, - családjukat, gyerekeiket egytől egyig imádják, szeretik, bármikor, bármit megtennének értük. Az évek alatt rengeteg kapcsolattal, s élménnyel gazdagodtak amit, mint mondják sosem fognak elfeledni.

Nem kellett semmit kérdeznem, érdeklődnöm, maguktól meséltek történeteket, eseményeket. Büszkélkedtek unokáikről készült fényképekkel.

A fiamtól kaptam születésnapomra, meglátogatott – mutatott rá Erzsi néni egy csokor virágra, az ágya melletti éjjeli szekrényen, vázában tart.

Eme soraim megírása után derült ki: a bicskei Gondozási Központ megszűnik. Tizenhat idős kerül a jelenleginél is kiszolgáltatottabb helyzetbe. Öröknek hitt barátságok szűnhetnek meg. Van, aki az ország túloldalára, van aki a szomszéd település Otthonába, van aki haza költözik. Meg kellene végre érteni a Tisztelt Hazafiaknak: nem börtön lakóiról, s nem holmi tucatnyi nyugdíjasról van szó, hanem érző, szerető nagyszülőkre, akik alig néhány évtizede még a mi jövőnket biztosították, utolsó erejükkel is.

Megkérdeztem egy beteg, ágyban fekvő bácsitól, mivel töltik napjaikat. Válasza egy szó volt: ÉLÜNK.

Életünk otthona
 A kép a Gondozási Központ előtti járdáról (közterületről) készült. A képen látható személyek és a Gondozási Központ jogai nem sérültek.

Ottó élményei

Ottóval 2009 decemberében a Szívesség Közösség  karácsonyán találkoztam a Merlin Színházban. Késve érkeztem - szokásomhoz híven - és nagy öröm volt, hogy még tudtam pár szót váltani lelkes emberekkel, köztük Ottóval, aki szintén pedagógus mint én. Az önkéntes és a pedagógusi munka szeretete közös témákat hoztak a találkozások alkalmával és most nyáron az is kiderült számomra, hogy egy II. kerületi idősek otthonában szokott önkéntes munkát végezni, így megkértem írjon a blogunkra az élményeiről! 

Az hogy adni jó, mit is jelent az Ottó írásából érezhető:)

www.demotivalo.com

"A nyáron több alkalommal ellátogattam Budapesten egy idősek otthonába. Az otthonból egy nővér ajánlotta ezt az önkéntesmunka lehetőséget. Mint mondta, túl kevés a nővér ahhoz, hogy az idősekkel több idejük legyen személyesen beszélgetni, vagy kivinni őket sétálni, ezért örülnek nagyon az önkénteseknek. 

Ami engem arra indított, hogy elmenjek, egyrészt az érdeklődés azzal kapcsolatosan, hogy miként élik meg az emberek az életüket ilyen idősen, másrészt szeretettem volna megtapasztalni az idős emberek felé való odafordulás, együttérzés élményét.

Három úrral volt lehetőségem megismerkedni (88, 85, 85). Mind a hárman egészen más személyiség, ezért mind a hármuk személyiségét megtapasztalni külön élmény volt. Eddig életükről sokat nem tudhattam meg, mivel az időskor meglehetősen kikezdte az emlékezőképességüket, de pont talán ezek a csökkent képességek tették lehetővé azt, hogy az énjükön keresztül olyan szépen átsütött a belső lényük.

Én azt hittem, hogy én leszek a "Hős", aki odamegy és szeretni fogja ezeket az időseket és erre olyan elfogadással találkoztam, ami a mai világban ritkaság. Talán amiatt, mert ők már lerakták a élet terheit, nem egy alanyt láttak bennem, aki kielégíti a személyes szükségleteiket, hanem tényleges meglátták bennem az embert. 

Rengeteg szeretet kaptam tőlük, úgy fogadtak mint régi barátot és úgy engedtek el, hogy jöhetek bármikor amikor úgy érzem, ők mindig szívesen, szeretettel fogadnak! 

Hát nem nagyszerű! :)"

És ha van kedvetek ellátogatni a Márihalmi  Idősek Otthonába, akkor ezen az oldalon fel tudjátok venni a kapcsolatot Ottóval és lelkes csapatával:

http://szivesseg.net/otlet/latogatas-a-mariahalmi-idosek-otthonaba