Tavasz van!!!

Kirándulni voltunk és most az idő is kegyes volt hozzánk! Csodás napunk volt, sokat beszélgettünk, napoztunk és kicsit megmozgattuk a végtagjainkat! Köszönet Ildinek és Vikinek, hogy vezették és megszervezték a túrát! Jó volt nagyon!


Az útvonal, amit megtettünk: Csillebérc, Sorrento, Ló-hegy, Csík-hegy, Huszonnégyökrös-hegy, Törökugrató.

Néhány fotó, arról hogyan is éreztük magunkat!:)

Kökörcsin

Hamarosan ismét teszünk egy kis túrát a természetbe! 

Szeretettel várunk mindenkit!

Óvodából Idősek Otthona - Írta és a fotókat készítette: Izing Máté

Alig néhány nap alatt minden megváltozott. Az udvaron, ahova ahányszor csak arra jártam, mindig benéztem, a homokozót, a kis hintát, a várat, s minden játékot felváltották a sétálójárdák, s néhány pad. Betekintve az ablakon hasonló ürességet láttam: számtalannyi műveink, melyek a fal minden szegletét díszítették, eltűntek.

Csupasz, fehér fal. A szekrényeket, melyek addig roskadoztak a játékoktól, felváltotta néhány üveges polc, bennük gyógyszerek tömkelege, járókeretek. A címert, amit még mi festettünk ki, a mi színes kéznyomatunk díszítette, már csak a nyoma látszik. Helyére egy fekete fémtábla, "Idősek Otthona és Egyesített Gondozási Központ" felirattal.

Lehúzott redőnyök

Kijártam az általános iskola nyolc évét, s most már Budapesten tanulok, második éve. Ahányszor csak Bicskén jártam, elmentem, s betekintettem az oviba, ahol első, életre szóló barátságainkat kötöttük, ahol megtanultam leírni a nevem, ahová rengeteg emlék fűz. Egyetlen, ami volt, s meg is maradt, az a nagy diófa, melynek ékes koronája egész nyáron hűvösben tartotta a játszóterületünket, egyfajta védelmet, biztonságot nyújtott, hol az eső, hol a tűző nap ellen.

Tavaszi napsugár

A két-három éve megszüntetett bicskei óvoda hű képet ad egész társadalmunkról, sőt, bátran mondhatom egész Európáról. A fejlett országokban a modern egészségügy egyre, és egyre tovább tudja az emberi szívet dobogtatni, gyógyszerek és mindenféle más eszközök gyártásával.

Bicskei életkép

Az olyan "fejlődő" országok, mint Magyarország sokkal speciálisabb helyzetben lehetnek, mint egy-egy nyugati ország. Itt az egészségügy sem fejlett, s az alacsonyabb életszínvonal miatt a gyermekvállalási kedv is jóval kisebb mértékű. Az idősek is sokkal nagyobb gondoskodást érdemelnének, hisz a II. világháború után ők voltak azok, akik újra reményt merítettek, amiből a most felnövekvő generációk is táplálkozni tudnak.

Margit néni
(Ő nem az otthon lakója, Ő egy szép bicskei idős néni)

A kíváncsiságom nem csak az ürességtől kongó óvoda udvaráig vitt, hanem egészen az épület falai közé. Olyan csönd volt évtizedekig óvodaként funkcionáló épületben, amilyet még soha nem hallottam ott.

Az első, ami leszögezte tekintetem egy öreg karosszékben fekvő könyv, sárga lapjaival, "A kamasz" címmel. Dosztojevszkij műve.

Beszélgetve az idősekkel, eszembe jutottak azok az évek, amikor a nyár és a szünetek legtöbb idejét a nagymamámmal, és nagypapámmal töltöttem, akik hasonló korúak lehetnek ezekkel az idősekkel. Időnk legtöbb részét a természetben töltöttük, legtöbbet a bicskei Galagonyáson, a szőlőtelkünkön. Ott ahol, most ezeket a sorokat is írom. Nagyon érdekes, leírhatatlan az idősek, s gyermekek közti kapcsolat. Korban a lehető legtávolabb állnak, állunk egymástól, s mégis remekül szót ért a két korosztály egymással. Legyen szó egy kis játékról, beszélgetésről, vagy bármiről.

Együtt játszva

Olyan ez nekünk, mint egy kollégium – jelentette ki az egyik idős bácsi. Tizenhatan élnek az otthonban. Mindegyikük külön egyéniség, más-más problémákkal, betegségekkel, vagy épp vágyakkal. Egyetlen közös talán bennük, hogy – bár egy otthonban kell élniük, - családjukat, gyerekeiket egytől egyig imádják, szeretik, bármikor, bármit megtennének értük. Az évek alatt rengeteg kapcsolattal, s élménnyel gazdagodtak amit, mint mondják sosem fognak elfeledni.

Nem kellett semmit kérdeznem, érdeklődnöm, maguktól meséltek történeteket, eseményeket. Büszkélkedtek unokáikről készült fényképekkel.

A fiamtól kaptam születésnapomra, meglátogatott – mutatott rá Erzsi néni egy csokor virágra, az ágya melletti éjjeli szekrényen, vázában tart.

Eme soraim megírása után derült ki: a bicskei Gondozási Központ megszűnik. Tizenhat idős kerül a jelenleginél is kiszolgáltatottabb helyzetbe. Öröknek hitt barátságok szűnhetnek meg. Van, aki az ország túloldalára, van aki a szomszéd település Otthonába, van aki haza költözik. Meg kellene végre érteni a Tisztelt Hazafiaknak: nem börtön lakóiról, s nem holmi tucatnyi nyugdíjasról van szó, hanem érző, szerető nagyszülőkre, akik alig néhány évtizede még a mi jövőnket biztosították, utolsó erejükkel is.

Megkérdeztem egy beteg, ágyban fekvő bácsitól, mivel töltik napjaikat. Válasza egy szó volt: ÉLÜNK.

Életünk otthona
 A kép a Gondozási Központ előtti járdáról (közterületről) készült. A képen látható személyek és a Gondozási Központ jogai nem sérültek.

Kiállítás, kirándulás...kis csapat...és örömök!

Mozgalmas hetünk volt! 

Voltunk a XV.kerületi Eötvös Könyvtárban a Krúdy Kör Irodalmi Délutánján, ahol  Eppinger Éva festőművész és Szemenyei Dorka grafikus (Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégiumban lakik, egy délelőtti ügyeletben láttam meg a csodás manóit és gondoltam, hadd örüljenek mások is nekik! A megvalósulásáért sok köszönet Szerényi Ferencné, Ildinek és Kanizsa Józsefnek!)  munkáiból nyílt kiállítás. 

Krúdy Kör Irodalmi Délutánja

Az összejövetelen 80. születésnapja alkalmából lovag Tárkány Imre Krúdy díjas íróval, költővel „életútjáról” beszélgetett a délután házigazdája lovag Kanizsa József Krúdy-díjas író, költő. A délután programját színesítették, Tálas Ernő a Svéd Királyi Opera tenorja, Nagy Bálint és Salis Julien Priscilla a Benkő I. Ref. Ált. Isk. és Gim. diákjai.

Szemenyei Dorka Manófaktúrájából egy manó gyerek:-)

Célunk, hogy apró lépésekkel hozzuk egymáshoz egyre közelebb a generációkat, hogy érezzék, JÓ EGYÜTT,és hogy van mit tanulnunk egymástól!

Ma pedig tettünk egy rövid sétát a Normafán, bár sokan a hóesés és a hideg miatt kuckójukban maradtak, páran kimerészkedtünk és ugyan fáztunk mi is, de jól esett a csípős kora délelőtti séta!

Azt hogy elűztük a telet nem hiszem, még elijeszteni sem tudtuk, de mi sem ijedtünk meg tőle! Így hát bízunk benne tavasszal újra indulhatunk az erdő, mező felfedezésére! 

Addig is jó farsangolást és vidámságot és sok-sok örömet kívánunk Mindenkinek!

KIRÁNDULJUNK EGYÜTT! 2012.FEBRUÁR 4.

                                                                                                                     

KIRÁNDULJUNK EGYÜTT!

"Sose kételkedjünk benne, hogy egy gondolkodó, elkötelezett emberekből álló kis csoport meg tudja változtatni a világot.

Valójában csak ők tudják megváltoztatni." Margaret Mead

Könnyed séta 2012.február 4-én, szombaton a Széchenyi-hegytől a Normafán át a János-hegyi Erzsébet-kilátóig!

A jó közérzet és az egészséges élet alapvetői pillérei a MOZGÁS és a JÓ TÁRSASÁG!

Találkozás:

2012.február 4-én reggel háromnegyed 9-kor a Fogaskerekű Vasút Városmajori megállójában.(ahova a Széll Kálmán (volt Moszkva) tértől lehet a 61-es vagy 59-es villamossal eljutni, vagy gyalog)

Fotó: www.wiikipedia.org

Sétaterv( kb. 5-6 km gyaloglásJ ):

• A fogaskerekűvel felmegyünk a Széchenyi-hegyre. Azért gondoltunk erre, mert kicsit kiszakít minket a hétköznapok megszokott közlekedési lehetőségeiből, sőt a vonatok (amik 1973-as rekonstrukció óta közlekednek a vonalon) igazi retro hangulatot keltenek az emberben és még egy érdekessége, hogy a Városmajor állomástól a Széchenyi-hegyig 3,7 km-t tesz meg, és eközben 327 métert emelkedik. Az útszakaszban még az a pláne, hogy szinte alig van benne egyenes szakasz, mondhatni végig csak kanyarodik.

• Onnan gyalog a Golfpálya úton haladva találunk 3 játszóteret, – gondolunk a gyerekekre is – majd tovább gyalogolunk a Normafáig a Hegyhát úton, ahonnan a térképen jelzett útvonalon továbbhaladva eljutunk a rétesezőig, majd az Anna-rétig, ahol szintén a játszótereké, a panorámáé és a pihenésé lesz a főszerep.

• Ezután felsétálunk a János-hegyre (nevének eredete – egy népmonda alapján – a törökverő Hunyadi Jánoshoz köthető, akinek itt Márta, egy szép görög leány megmentette az életét), ami Budapest legmagasabb pontja (528m) és akinek kedve támad egészen az Erzsébet-kilátó tetejére, ahonnan megcsodáljuk Budapest panorámáját.

• Végül visszasétálunk a Libegőhöz és onnan, ki-ki kedve szerint indulhat hazafelé, akár a Libegővel a 291-es buszhoz és azzal a Nyugatiba vagy akár a Gyermekvasúttal Széchenyi – hegyre és fogassal le vagy a Normafától a 21-es vagy 21A busszal a Széll Kálmán térig le.

Az Örökifjak Csapata Mindenkit Szeretettel Vár!

Generációk együttműködése, hogyan?

Eredetileg a hosszú, boldog, sikeres életről szerettem volna írni egy blogbejegyzést. Arról, milyen életszemlélet, milyen társadalom/közösség, milyen életmód és milyen érzelmi kapcsolatok és tevékenységek szolgálják azt, hogy egy ember méltósággal, szépen, mosolyogva öregedjen meg. 

A célunk, az Örökifjak programunkkal kezdettől fogva az volt, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a generációkat, hogy pozitív szemléletváltást indítsunk el fiatalok és idősek között, hogy létrejöhessen a generációk közötti párbeszéd. Azért, hogy a fiatalok lássanak jó példákat és kezdjék el tudatosan felépíteni már fiatalon az életüket. 

Ezért is próbáltuk a facebook oldalunkon összegyűjteni a pozitív példákat, bemutatni fotókon, videókon, tanulmányok és előadások segítségével, hogy igenis érdemes törekedni a hosszú, boldog életre. 

Egyet felejtettünk el, hogy Magyarországon élünk. Már ennek a mondatnak is az elolvasása/leírása is egy Magyarországon élő embernek egy belülről felszakadó nagy sóhajjal kapcsolódik össze. És amiért ez nem egy lelkesítő pozitív bejegyzés, az amiatt van, hogy olvastam és figyelemmel kísérem az országunkért, az emberi jogainkért, a létünkért folytatott tüntetéseket és azokról megjelenő cikkeket, videókat és kommenteket. 

Szomorú vagyok, hogy az összefogás és együttműködés helyett egymásnak eső politikai oldalakat és generációkat látok, hallok és olvasok. 

Igen, mutassuk meg, hogy mi magyarok a munkánkkal, a szorgalmunkkal demokratikus úton a krízisben is képesek vagyunk kreatívan gondolkozni és alázattal tevékenykedni, szerényebb körülmények között élve a nadrágszíjat mindannyian megszorítva, de megbecsülve és emberi méltóságában megtartva minden magyar állampolgárt, hiteles magyar államot mutatva a világnak, ahelyett hogy nagy szavakat zengenénk és sírva vigadnánk...

Ehelyett már ott tartunk, hogy a nyugdíjas korosztályt kielemezzük, miért megy ki tömegesen tüntetni, bántó szavakkal illetjük őket, miközben elfeledjük, hogy a facebook generációt a bevásárolóközpontok csillogó világának nevelte ki a felnőtt társadalom és törölte a szótárából a felelősség, a kritikai gondolkodás és a szorgalom fogalmait. Mindeközben a harmincasok, épp vagy csomagolnak és indulnak el egy új világba vagy az idegösszeomlás szélén keresnek egy olcsó albérletet a családjuknak, miután a hitelből vett lakásukat eladták vagy éppen pihennek, mert hétköznap 12 órákat dolgoznak, hogy meg tudjanak élni...Mindannyian ugyanabban a cipőben járunk és még is összefogás helyett üres évtizedek óta tartó frázisokat üvöltünk egymás fülébe, "Te miattad! Nem. Te miattad...!"

És hogy Mikor élne jól a magyar? Csermely Péter több tanulmányában leírja és előadásokon elmondja, hogyan is valósítható meg a jó lét itthon, mi szükséges ahhoz, hogy mi magyarok büszkék lehessünk magunkra és elégedetten kiteljesedjünk. Alább A megvalósítatlan álmok népe vagyunk című riportból egy részlet:

"A XXI. század ránk váró, elképesztő kihívásai, a túlnépesedés, a Föld erőforrásainak kimerülése, az egyre inkább felgyorsuló élet csak a nagyon erős társadalmak számára teszik lehetővé a viszonylag zökkenőmentes túlélést. A mai magyar társadalom ilyen erős, egészséges társadalom – mind túlélési képességében, mind kreativitásában, mind pedig képességrendszerében. Ugyanakkor a mai magyar társadalom rendre alulteljesít akkor, amikor közös cselekvésre és egymás segítésére lenne igény. Nem vagyunk jók a hosszú távú gondolkodásban és a mindennapi aprómunka folyamatos építkezésében sem. Szétestek a közösségeink, és megreccsentek azok a társadalmi normák is, amelyeket e közösségek szilárdítanának meg és termelnének ki. A feladat tehát adott: értékalapú és magas színvonalú teljesítésre orientált közösségeket kell kiépítenünk. "

Én hiszek abban, hogy képesek vagyunk összefogni, támogatni egymást, együttműködni és boldog jelent és jövőt teremteni EGYÜTT, IDŐSEK, FIATALOK, itthon, otthon, Magyarországon.

Együtt a neten is - www.intergeneracio.hu

Az Örökifjak Csapata csatlakozott az Intergenerációs kiáltvány felhívásához! Csatlakozzatok minél többen!

Fotó: http://idosnet.blog.nlcafe.hu

INTERGENERÁCIÓS KIÁLTVÁNY

Felhívás a Legnagyibb Generációhoz és a legkisebbekhez,

6 millió magyar állampolgárhoz

2012 legyen valóban az időseké és unokáiké az interneten is!

2012 a generációk közötti szolidaritás éve (is) lesz

Előszó

Az Európai Unió a 2012-es esztendőt az Aktív időskor és a generációk közötti szolidaritás évének nyilvánította. Az Információs Társadalmi Érdekegyeztető Fórum (Inforum) ahhoz keres partnereket, hogy az Unió eme kiemelt évében történjen végre előrelépés az idősebb generációk (információs) társadalmi befogadása terén. Szeretnénk, hogy változzon az idősekről alkotott, gyakran negatív kép, s az 50 feletti generációk tagjai (hazánkban 4 milliónyian) ne legyenek a társadalom számkivetettjei. Szeretnénk, ha több figyelem jutna életük, mindennapjaik, munkavállalásuk, családi kapcsolataik problémáira, azok nyilvános tárgyalására. Fontos lenne, hogy a modern korban ők is hozzájuthassanak azokhoz az előnyökhöz, amelyeket az infokommunikációs technológiák (mobil- és okostelefonok, számítógépek, az internetes szolgáltatások és a közösségi oldalak) nyújtanak a digitális eszközökkel bíró, náluk fiatalabbak számára.

Ezért az Unoka-Nagyszülő Informatikai Versenyt életre hívó, a generációk közötti szolidaritást az informatika világában képviselő Inforum felhívással fordul a vállalkozások, intézmények, önkormányzatok, a civil szervezetek, a közigazgatás és az Országgyűlés képviselőihez, hogy csatlakozzanak az Y012 mozgalomhoz: saját eszközeikkel adjanak teret, segítséget az 50 feletti generációk tagjainak (és azok fiatal partnereinek), hogy szeretetteljes, aktív, hasznos, életük legyen. A 2012-es év a szolidaritásé, az összefogásé, egymás segítéséé. Az idősebbek az értékeket, a tudást, a tapasztalatot, a hagyományokat és a kedvességet kínálhatják a fiataloknak, s ők pedig a szeretetet, a mozgékonyságot, a korszak stílusát, a technikai ismereteket, eszközeinek kezelését adhatják cserébe. A családi összefogás éppen a válság sújtotta időben értékelődik fel, s így fontossá lesz a generációk közötti összefogás minősége is. Úgy véljük, nem csak a ma nyugdíjasai életéről, sorsáról kell gondolkodnunk, hanem az 50 év feletti veszélyeztetett kor- és sorstárs-csoportokéról is. Bár tudjuk, hogy nem egyformák a még aktív és inaktív 50 pluszos korcsoportok problémái, úgy véljük, felhívásunkkal az idősödés kérdéskörének széles horizontjára hívjuk fel a figyelmet.

Az összefogás eredményéről hónapról-hónapra tájékoztatást adunk, weben, médiában, személyesen. A legjobb, legszebb, legemberibb megoldásokat keressük, gyűjtjük, hirdetjük. Ha mi, némiképp fiatalabbak tehetünk azért, hogy az idősödő társadalom tagjai boldogabbak legyenek, akkor azt magunkért is tesszük: a mi időskorunk méltóságáért.

És mert szeretjük és becsüljük szüleinket, nagyszüleinket.

Egy tükör a generációkról...

Egy volt diákom írását adom most közre. Humoros keretbe ágyazva mutat tükröt a mai magyar társadalomról. Elgondolkodtatóan mosolyogtató és felveti a kérdést, hogy hogyan tovább egy élhetőbb jövőért, kedves Örökifjak és Fiatalok? 

Becser Anna: Útikalauz avagy, miért beszél a néni, és miért sírok én  

Rajzolta: Becser Anna 

   Most az elején tisztázom, hogy semmiféle humanista gyűlölet nem szorult belém és még antiszociális sem vagyok. Csupán csak egy számomra érthetetlen dologról szeretnék írni, hogy más is átérezze, mit élek át olykor két megálló alatt, és a kósza remény is bennem él,  hogy hátha valaki más is magára ismer e két oldalban.

Arra a helyzetre gondolok, amikor a buszon, metrón, villamoson, és egyéb csodás, tömött közlekedési eszközön utazok, s útitársaim azt gondolják, hogy a velük utazó kíváncsi az ő izgalmaktól természetesen nem mentes életére. Nem, nem vagyok kíváncsi! -és itt hívnám fel a figyelmet, hogy az olvasó újra ugorjon vissza a bevezetésre, miszerint nem vagyok mizantróp.

Lényegében a dolog arról szól, hogy egyesek és nem akarok mutogatni, azt hiszik az ő problémájukhoz hasonló senkivel nem történt, vagy történhet meg. Ez lehet egy nem rég született kis unoka, (ami természetesen nem történhet meg mással, szerinte…) vagy egy lábfájás (ami szintén nagyon ritka, szintén szerinte…)

E társadalmunkban lappangó problémáról, melyről egyelőre félnek beszélni az emberek, igen is tudniuk kell a fiataloknak, ugyanis elsősorban őket érinti ez a dolog. Mert a veszélyes utasok, akikre eddig szándékosan nem hoztam példát, olykor olyan elrettentő témákat hoznak fel, hogy maga a fiatalabb, jogosan gondolkodik el a kérdésen: „Ez lesz, ha én is megöregszem?” És igen, itt is a kulcsszó, az öregség. Semmi gondom nincsen társadalmunk szép korú embereivel, sőt jó gyerekként tisztelem is őket, ugyanakkor sokuk nem látja be, hogy „a mai fiatalok, az ő fiatalságuk terhelésének többszörösét cipelik a vállukon, és igen is, olykor mi is megviseltek lehetünk” –Jelentem az FNK-nak (Fiatalok akiknek Nincsenek Kifogásaik) beleszőttem fontos üzenetüket a fogalmazásba.

Most pedig bemutatnám ama, zúdítók fontosabb tulajdonságait:

·         Idősek

·         Kerekes szatyrot, vagy több textil szatyrot cipelnek, s általában erre hivatkozva állnak a nyugalomban ülő mellé szorosan, melyet gyakran figyelemfelhívó köhögés, nyögés kísér

·         Retikül- FONTOS, a retikül nagysága elárulhatja van e benne fotóalbum. Ha nagy pechünk van, ha kicsi mázlink, mert maximum csak egy pénztárcában lapuló igazolványképből ismerhetjük meg a tündéri Zsuzsikát és a komisz Petikét.

·         Kósza pillantások kutatása.

Ez utóbbi a legveszélyesebb, ugyanis ha csak feléjük fordulunk, vagy egy apró kérdést teszünk fel nekik, máris a nyakunkba zúdul „Bezseny Sándorné élt 1938-máig” élete.

A „Tényleg?” használata a legrosszabb alternatíva a „Hát igen…”, a bólogatás, a szolid mosoly, és a „ Tényleg?” szó használata közül. Ugyanis a „Tényleg?” szó használata generálja az agyat és serkenti azt akár a szőlőcukor, hogy még izgalmasabb, még szaftosabb dolgot áruljon el magáról, és/vagy unokáiról.

A legrosszabb eset, ha egy kisebb távolsági buszra huppantunk fel. Ugyanis, ha kiderül, hogy mindketten a végállomásig mentek a 30 perces út könnyen átváltozik egy, az m1-en ismert Életképek sorozat egyik exkluzív epizódjává. Nekem volt „szerencsém” mindezt fotóalbummal kisérve átélni. És ilyenkor az ember annyi többlet információt kap nevekből, dátumokból, hogy hiába tanultam meg este az évszámokat történelemből, a tesztkérdésre már nem fogom tudni a „Mikor volt a Canossa-járás?”-ra azt írni, hogy: 1077, ugyanis Ecsedi Józsefné beutaló-száma fog megjelenni a szemem előtt: 1567KDS.

Szeretném tisztázni, ha átadom a helyem még nem jelenti azt, hogy kíváncsi vagyok miért fáj a néni háta, és, hogy éppen milyen kezelést írt fel neki „ a nagyon szimpatikus, és már négy éve megbízható Kristyán Béla doktor úr” a lábfekélyére.

Így ha tehetjük inkább egy bácsi mellé üljünk le. Ő nem fog nekünk üszökről, fekélyről, reumásgondokról beszélni- mármint ezt mondhatnák a megbízható és pontos és a „mi minden abszurd dolgot felmérünk” hivatalos brit felmérések alapján, de ezt most csak én mondom.

A bácsik tehát alapból kevesebbet beszélnek idegenekkel, és ha mégis szóba elegyednek velünk a háborúról, barkácsról vagy a gyümölcsfákról fognak nekünk mesélni. A bácsik az igazi mesélők! S ezekhez a történetekhez, olykor egy olyan kis képzettársítás is csatlakozhat, hogy azt hisszük Szabó Gyulát halljuk a Magyar Népmesékből ismert hanglejtésekkel, hangváltásokkal.

Hogy ne élezzem ki a fogalmazásomat az idősebb generációra, azt kell mondjam, a fiatalok között is vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy ami nekik érdekes másoknak is az. E fiatalok általában csapatban utaznak, és nem állnak le velünk beszélgetni, hanem ordítják igazukat-és minél közelebb vannak a célhoz annál hangosabban. Nem rég történt, hogy egy ilyen kis csapatba botlottam a Stadionoknál, akik egyen színekben meccsre mentek, és ordították, hogy „HAJRÁ, HAJRÁ XY”. Ezt mind a metró mélyébe vezető úton (mozgólépcső), más emberek fülébe közvetlenül. Majd közölték, hogy nekünk -nem ordítóknak- örülnünk kéne, hogy Magyarországon vannak ilyen tehetségek, és igenis ennek hangot kell adni. (Aha, szóval következő utamon a Szépművészeti Múzeumba ordítsam én is, hogy: „ ÉLJEN, ÉLJEN MUNKÁCSY”?…)

Úgy gondolom, hogy én is egy aktuális gyerek vagyok. Tudom használni az Internetet, tudom mi történt Liptai Klaudia házasságával és még a Facebookon is fent vagyok. De még is, az én generációm többsége az aktualitásuk mellett elveszítik reális, józan eszüket. -s az illemet sem ismerik. Olvasni és érdeklődni egy-egy tudományág felé „gáz”, viszont ordítani este a villamoson, s telefonon kihangosítva zenét hallgatni -nem éppen közkívánatra-, nem az. Tudom, hogy nagyon a végletekre koncentráltam és komolyabbra fordítottam a szót, viszont így érthető meg a generációk közötti különbség, és ugyanakkor a hasonlóság is.

Teljesen kiadjuk magunkat a világnak, mindenkire rázúdítjuk magunkat, s ennek hátulütője, hogy veszélyes is lehet. Jó példa erre, egy ismert történet, ismert komikustól: „A néniről csak annyit tudott meg a fiú, hogy rosszul lát, és a fia motorozik. Jött is az ötlet: bukósisakban kért a fiú százezer forintot a nénitől, annak fiának adva ki magát.”

         Tehát én nem csak panaszkodni szeretnék azzal, hogy ’’ne fárasszanak engem a magánéletükkel’’, sőt velem még jól is járnak, mert én a „bólogatós, mosolygós” kategóriába tartozok, viszont mások nem biztos, hogy jól kezelik az információkat.

Most azonban a végére értem. Utamnak a 18-as villamoson még korán sincs vége. Csak éppen ebben a pillanatban pillantottam meg egy kerekes szatyrot az ajtónál, aminek gondolom gazdája is van, BINGÓ, ha jól látom én vagyok az egyetlen a környéken aki felállhat…

Jelentem:    -Idős

                     -Kerekes szatyorral van

                     -Kicsi a retikülje

                     -Meglátott.

                                                                                          2010.november,  Becser Anna

100 évig, de hogyan...?

Dan Buettner és csapata a hosszú élet titka után kutatva a világ "Kék zónáit" tanulmányozta,  azokat a közösségeket, ahol az idősek élettel és energiával teli rekord-életkort élnek meg. Hogy mi is kell a hosszú élethez?Talán egy ok, amiért mindig érdemes felkelni, egy közösség, amiben jól érezzük magunkat vagy az a fontos, hogy mit eszünk vagy mindez együtt...? 

Érdekes, elgondolkodtató eredmények, melyek nem titkok, hanem generációk tapasztalatai...

Magyar felirattal, klikk ide: