2011. szeptember 28., szerda

Mihály napi üzenet

2011.Szept. 29.
Mihály napi üzenet

A hagyomány szerint Mihály nap időszaka a kiegyenlítődést hozza el számunkra, így vezet át bennünket a nyár fényességéből, bőségéből, az ősz és tél hónapjaiba.
Ennek megélése azt a szimbolikus lehetőséget nyújtja, hogy félelem nélkül haladjunk az utunkon tovább, akkor is, ha egyre több sötétség, és egyre kevesebb fény jut napjainkra.  Bátorsággal nézzünk szembe az egyre hosszabbodó éjszakákkal, vetkőzzük le az előítéleteinket, győzzük le a bennünk lévő és a világban megjelenő sötétséget.

Szeptember 29-én 6 óra 36 perckor kel fel a Nap. Szép szokás és kedves családi program lehet a napkelte nézés, feltöltekezés a hosszú tél előtt, fényességgel és melegséggel.

Ennek a szép tradíciónak az üzenete az lehet blogunk oldalain, hogy ifjak és idősek, mindnyájan, higgyük magunkról és egymásról is a jót, az értékeset, a fényeset. S üzenjük innen, hogy legyen elég bátorsága mindnyájuknak az ítéletmentességhez, az egymáshoz való közeledéshez.
Szép Mihály napot kívánva:
Szalay Tünde





2011. szeptember 20., kedd

Ottó élményei


Ottóval 2009 decemberében a Szívesség Közösség  karácsonyán találkoztam a Merlin Színházban. Késve érkeztem - szokásomhoz híven - és nagy öröm volt, hogy még tudtam pár szót váltani lelkes emberekkel, köztük Ottóval, aki szintén pedagógus mint én. Az önkéntes és a pedagógusi munka szeretete közös témákat hoztak a találkozások alkalmával és most nyáron az is kiderült számomra, hogy egy II. kerületi idősek otthonában szokott önkéntes munkát végezni, így megkértem írjon a blogunkra az élményeiről! 

Az hogy adni jó, mit is jelent az Ottó írásából érezhető:)

www.demotivalo.com

"A nyáron több alkalommal ellátogattam Budapesten egy idősek otthonába. Az otthonból egy nővér ajánlotta ezt az önkéntesmunka lehetőséget. Mint mondta, túl kevés a nővér ahhoz, hogy az idősekkel több idejük legyen személyesen beszélgetni, vagy kivinni őket sétálni, ezért örülnek nagyon az önkénteseknek. 

Ami engem arra indított, hogy elmenjek, egyrészt az érdeklődés azzal kapcsolatosan, hogy miként élik meg az emberek az életüket ilyen idősen, másrészt szeretettem volna megtapasztalni az idős emberek felé való odafordulás, együttérzés élményét.

Három úrral volt lehetőségem megismerkedni (88, 85, 85). Mind a hárman egészen más személyiség, ezért mind a hármuk személyiségét megtapasztalni külön élmény volt. Eddig életükről sokat nem tudhattam meg, mivel az időskor meglehetősen kikezdte az emlékezőképességüket, de pont talán ezek a csökkent képességek tették lehetővé azt, hogy az énjükön keresztül olyan szépen átsütött a belső lényük.

Én azt hittem, hogy én leszek a "Hős", aki odamegy és szeretni fogja ezeket az időseket és erre olyan elfogadással találkoztam, ami a mai világban ritkaság. Talán amiatt, mert ők már lerakták a élet terheit, nem egy alanyt láttak bennem, aki kielégíti a személyes szükségleteiket, hanem tényleges meglátták bennem az embert. 

Rengeteg szeretet kaptam tőlük, úgy fogadtak mint régi barátot és úgy engedtek el, hogy jöhetek bármikor amikor úgy érzem, ők mindig szívesen, szeretettel fogadnak! 

Hát nem nagyszerű! :)"



És ha van kedvetek ellátogatni a Márihalmi  Idősek Otthonába, akkor ezen az oldalon fel tudjátok venni a kapcsolatot Ottóval és lelkes csapatával:



2011. szeptember 9., péntek

KAMASZFESZTIVÁL, mert adni jó:)!


Reggel kissé aggódva néztem fel az égre és pár csepp eső után, kértem az Égieket, hogy ma inkább süssön a nap és a kérés meghallgattatott:)! Málhás szamarakként indultunk a Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégiumból, erről nincs fotónk, mert nem volt szabad kezünk...viszont jót szórakoztunk és nevetgéltünk ezen állapotunkon is. Ricsi pedig elküldte Mikuláshoz a levelét, hogy azonnal Tanárnőnek egy autót:D...
Aztán megérkeztünk a Zöld Pardonba, Betti, Saci, Ricsi és jött Ajaba és elkezdtünk kipakolni:)

Szabó Richárd és Bene Sára és a megafon (by Jámbor Marietta). 
A "táncsics" és  az én  szívem csücskei is:)!

A Kamaszfesztivált, mi nyitottuk Szemerédi Bernadett énekével és a színpadon Csanády László örökifjú médiaguru filmezi  a produkciót.

Betti lázasan érkezett,de kisugárzása beragyogta a színpadot, köszönjük!

A fotón lévő sorrend miatt: Én (Jó Andi) és Ajaba (Mihályi Éva) .

Kiskamaszok jöttek, nagy öröm volt velük beszélgetni!

Puzzle segítség nélkül...:)))

Szorgosan töltik a kérdőívet Sac segítségével!

Pityu, túl élte a villamosozást és nagy kedvence volt a gyerekeknek!

Ricsi, a játékmester:)!

A legkitartóbb puzzle kirakó Mesterünk! Türelme elbűvölt, van mit tanulnom:)!

És a siker!!!

Muffin és a kapros-túrós...

Saciék levadásztak 18pluszosokat is!

Aztán jött a pakolás is!


Szemerédi Betti ezt a dalt énekelte a Valami Amerika 2. című filmből. Nagyon jól éreztük magunkat és már készülünk a következő eseményre: az IDŐSEK VILÁGNAPJÁRA, ami október 1-jén lesz!

Köszönet minden segítőnek: Mariettának, Katának, Adrinak, Mónikának, Ajabának, Évinek, Tündének, Annának, Sacinak, Ricsinek, Istvánnak és az Égieknek! És a lelkes csillogó szemű gyerekeknek...Megkérdeztem egy csillogó szemű kislányt, mit jelent szerinte az, hogy Örökifjú? Gondolkodik, és mondja: 

- Azt hogy, Ti idősek is ugyanúgy szerettek labdázni és bicajozni mint mi! :))) 

A beszélgetés végén megkérdeztem, hogy szerinted kiknek csillog a szemük? Mondja: 

- Azoknak, akik boldogok!:-))))

Azt kívánom, hogy egyre többünknek egyre többször csillogjon a szemünk és bicajozunk és labdázzunk vagy amit csak szeretünk tegyük szívvel-lélekkel!!!

A kamaszfesztiválról készült kisfilm Csanády László blogján megtekinthető:

http://civiltv11.blog.hu/2011/09/11/tanevnyito_kamaszfesztival

2011. szeptember 2., péntek

Egy tükör a generációkról...

Egy volt diákom írását adom most közre. Humoros keretbe ágyazva mutat tükröt a mai magyar társadalomról. Elgondolkodtatóan mosolyogtató és felveti a kérdést, hogy hogyan tovább egy élhetőbb jövőért, kedves Örökifjak és Fiatalok? 

Becser Anna: Útikalauz avagy, miért beszél a néni, és miért sírok én  


Rajzolta: Becser Anna 
   Most az elején tisztázom, hogy semmiféle humanista gyűlölet nem szorult belém és még antiszociális sem vagyok. Csupán csak egy számomra érthetetlen dologról szeretnék írni, hogy más is átérezze, mit élek át olykor két megálló alatt, és a kósza remény is bennem él,  hogy hátha valaki más is magára ismer e két oldalban.
Arra a helyzetre gondolok, amikor a buszon, metrón, villamoson, és egyéb csodás, tömött közlekedési eszközön utazok, s útitársaim azt gondolják, hogy a velük utazó kíváncsi az ő izgalmaktól természetesen nem mentes életére. Nem, nem vagyok kíváncsi! -és itt hívnám fel a figyelmet, hogy az olvasó újra ugorjon vissza a bevezetésre, miszerint nem vagyok mizantróp.
Lényegében a dolog arról szól, hogy egyesek és nem akarok mutogatni, azt hiszik az ő problémájukhoz hasonló senkivel nem történt, vagy történhet meg. Ez lehet egy nem rég született kis unoka, (ami természetesen nem történhet meg mással, szerinte…) vagy egy lábfájás (ami szintén nagyon ritka, szintén szerinte…)

E társadalmunkban lappangó problémáról, melyről egyelőre félnek beszélni az emberek, igen is tudniuk kell a fiataloknak, ugyanis elsősorban őket érinti ez a dolog. Mert a veszélyes utasok, akikre eddig szándékosan nem hoztam példát, olykor olyan elrettentő témákat hoznak fel, hogy maga a fiatalabb, jogosan gondolkodik el a kérdésen: „Ez lesz, ha én is megöregszem?” És igen, itt is a kulcsszó, az öregség. Semmi gondom nincsen társadalmunk szép korú embereivel, sőt jó gyerekként tisztelem is őket, ugyanakkor sokuk nem látja be, hogy „a mai fiatalok, az ő fiatalságuk terhelésének többszörösét cipelik a vállukon, és igen is, olykor mi is megviseltek lehetünk” –Jelentem az FNK-nak (Fiatalok akiknek Nincsenek Kifogásaik) beleszőttem fontos üzenetüket a fogalmazásba.
Most pedig bemutatnám ama, zúdítók fontosabb tulajdonságait:

·         Idősek
·         Kerekes szatyrot, vagy több textil szatyrot cipelnek, s általában erre hivatkozva állnak a nyugalomban ülő mellé szorosan, melyet gyakran figyelemfelhívó köhögés, nyögés kísér
·         Retikül- FONTOS, a retikül nagysága elárulhatja van e benne fotóalbum. Ha nagy pechünk van, ha kicsi mázlink, mert maximum csak egy pénztárcában lapuló igazolványképből ismerhetjük meg a tündéri Zsuzsikát és a komisz Petikét.
·         Kósza pillantások kutatása.
Ez utóbbi a legveszélyesebb, ugyanis ha csak feléjük fordulunk, vagy egy apró kérdést teszünk fel nekik, máris a nyakunkba zúdul „Bezseny Sándorné élt 1938-máig” élete.
A „Tényleg?” használata a legrosszabb alternatíva a „Hát igen…”, a bólogatás, a szolid mosoly, és a „ Tényleg?” szó használata közül. Ugyanis a „Tényleg?” szó használata generálja az agyat és serkenti azt akár a szőlőcukor, hogy még izgalmasabb, még szaftosabb dolgot áruljon el magáról, és/vagy unokáiról.
A legrosszabb eset, ha egy kisebb távolsági buszra huppantunk fel. Ugyanis, ha kiderül, hogy mindketten a végállomásig mentek a 30 perces út könnyen átváltozik egy, az m1-en ismert Életképek sorozat egyik exkluzív epizódjává. Nekem volt „szerencsém” mindezt fotóalbummal kisérve átélni. És ilyenkor az ember annyi többlet információt kap nevekből, dátumokból, hogy hiába tanultam meg este az évszámokat történelemből, a tesztkérdésre már nem fogom tudni a „Mikor volt a Canossa-járás?”-ra azt írni, hogy: 1077, ugyanis Ecsedi Józsefné beutaló-száma fog megjelenni a szemem előtt: 1567KDS.
Szeretném tisztázni, ha átadom a helyem még nem jelenti azt, hogy kíváncsi vagyok miért fáj a néni háta, és, hogy éppen milyen kezelést írt fel neki „ a nagyon szimpatikus, és már négy éve megbízható Kristyán Béla doktor úr” a lábfekélyére.
Így ha tehetjük inkább egy bácsi mellé üljünk le. Ő nem fog nekünk üszökről, fekélyről, reumásgondokról beszélni- mármint ezt mondhatnák a megbízható és pontos és a „mi minden abszurd dolgot felmérünk” hivatalos brit felmérések alapján, de ezt most csak én mondom.
A bácsik tehát alapból kevesebbet beszélnek idegenekkel, és ha mégis szóba elegyednek velünk a háborúról, barkácsról vagy a gyümölcsfákról fognak nekünk mesélni. A bácsik az igazi mesélők! S ezekhez a történetekhez, olykor egy olyan kis képzettársítás is csatlakozhat, hogy azt hisszük Szabó Gyulát halljuk a Magyar Népmesékből ismert hanglejtésekkel, hangváltásokkal.
Hogy ne élezzem ki a fogalmazásomat az idősebb generációra, azt kell mondjam, a fiatalok között is vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy ami nekik érdekes másoknak is az. E fiatalok általában csapatban utaznak, és nem állnak le velünk beszélgetni, hanem ordítják igazukat-és minél közelebb vannak a célhoz annál hangosabban. Nem rég történt, hogy egy ilyen kis csapatba botlottam a Stadionoknál, akik egyen színekben meccsre mentek, és ordították, hogy „HAJRÁ, HAJRÁ XY”. Ezt mind a metró mélyébe vezető úton (mozgólépcső), más emberek fülébe közvetlenül. Majd közölték, hogy nekünk -nem ordítóknak- örülnünk kéne, hogy Magyarországon vannak ilyen tehetségek, és igenis ennek hangot kell adni. (Aha, szóval következő utamon a Szépművészeti Múzeumba ordítsam én is, hogy: „ ÉLJEN, ÉLJEN MUNKÁCSY”?…)
Úgy gondolom, hogy én is egy aktuális gyerek vagyok. Tudom használni az Internetet, tudom mi történt Liptai Klaudia házasságával és még a Facebookon is fent vagyok. De még is, az én generációm többsége az aktualitásuk mellett elveszítik reális, józan eszüket. -s az illemet sem ismerik. Olvasni és érdeklődni egy-egy tudományág felé „gáz”, viszont ordítani este a villamoson, s telefonon kihangosítva zenét hallgatni -nem éppen közkívánatra-, nem az. Tudom, hogy nagyon a végletekre koncentráltam és komolyabbra fordítottam a szót, viszont így érthető meg a generációk közötti különbség, és ugyanakkor a hasonlóság is.
Teljesen kiadjuk magunkat a világnak, mindenkire rázúdítjuk magunkat, s ennek hátulütője, hogy veszélyes is lehet. Jó példa erre, egy ismert történet, ismert komikustól: „A néniről csak annyit tudott meg a fiú, hogy rosszul lát, és a fia motorozik. Jött is az ötlet: bukósisakban kért a fiú százezer forintot a nénitől, annak fiának adva ki magát.”
         Tehát én nem csak panaszkodni szeretnék azzal, hogy ’’ne fárasszanak engem a magánéletükkel’’, sőt velem még jól is járnak, mert én a „bólogatós, mosolygós” kategóriába tartozok, viszont mások nem biztos, hogy jól kezelik az információkat.
Most azonban a végére értem. Utamnak a 18-as villamoson még korán sincs vége. Csak éppen ebben a pillanatban pillantottam meg egy kerekes szatyrot az ajtónál, aminek gondolom gazdája is van, BINGÓ, ha jól látom én vagyok az egyetlen a környéken aki felállhat…
Jelentem:    -Idős
                     -Kerekes szatyorral van
                     -Kicsi a retikülje
                     -Meglátott.


                                                                                          2010.november,  Becser Anna