A demográfiai robbanás a történelem folyamán megszokott értelméhez képest, egy egészen mást jelentő fogalommá kezd válni a XXI. században. A várható hosszú élettartam, elöregedő társadalmakat és gazdasági, szociális és egészségügyi problémákat vetnek fel. A hosszú élet ára jelentős kiadást ró fel, annak a Z generációnak, akik ma még tizenéves, serdülő éveiket élik és 2050-re lesznek aktív dolgozók. Bár a kutatások ezzel a generációval kapcsolatban erősen hangsúlyozzák, hogy nem a munka irányában lesznek elkötelezettek, hanem a mobilitásukat megőrizve, rugalmasan fogják kezelni a kihívásokat és ebből kifolyólag kevésbé fognak lojálisak lenni céghez, országhoz. Nem csak munkamoráljuk ad némi fejtörést, hanem egyszerűen kevesebben lesznek, ami a számítások szerint akár a század közepére 9 millióval több nyugdíjast is jelenthet, mint aktív dolgozót.
Generációk
Fotó: Stáry Lóránt
Nem véletlenül foglalkoznak egyre több fórumon az aktív időskor kérdésével, hiszen akár egy átlag francia 24 év nyugdíjjal, míg egy átlag magyar 18, 9 évvel számolhat. Azt hogy miként finanszírozza majd az állam illetve milyen kereteket teremt a boldog idős korhoz a jelenben lefektet rendszerek fogják meghatározni.
Az építkezést, pedig alulról érdemes elkezdeni. A generációk közötti együttműködés, a társadalmi szolidaritás képezi annak a jövőbeni társadalomnak az alapját, akik az idősekkel együtt, tapasztalataikat, tudásukat megbecsülve és ezen érték felhasználása révén gazdasági hasznot is létrehoznak. A nyugdíjkorhatár kitolása nem megoldás, más rugalmas rendszerekben kell gondolkodni, olyan területekben és pozíciókban, melyekben az évek és a tapasztalatok döntőek és pár órás heti tevékenységgel fejlesztően hatnak a gazdaságra ugyanakkor az idős ember kapacitását is tiszteletben tarják.
Emellett új gondolkodásmódra van szükség illetve vissza kell nyúlni a régi korokhoz és ugyan a többgenerációs együttélés ma már nehezen megvalósítható, de érzelmi, azonos érdeklődési közösségek létrehozásával újra feléleszthető a nemzedékek találkozása, egymás segítése.
A közösségépítés egyben egy olyan új öngondoskodás is, ami az igen nehézkesen működő szociális ellátó rendszer hiányosságaira is megoldást nyújthat, hiszen az idős ember nincs magára hagyva, vannak, akik ránéznek és a közösségi gondoskodás, egymásra figyelés által mind testileg mind lelkileg és szellemileg karbantartják őket. A közösségi háló megtartó ereje és védelme, pedig a fiatal generációk bevonásával, nevelésével, szocializációjával megteremti azt a biztonságot, hogy a jó példa tovább adódjon és generációkról generációkra öröklődjön. Fenntartható, hiszen, akinek nincs múltja jövője sincs, hiába az itt és most világának túl hangsúlyozása valójában, azt a lecsót szeretjük, amit nagymamánk,édesanyánk főzött és azt szeretnénk ha a gyermekeink is a mi főztünk ízeit adnák tovább gyermekeiknek és nem a gyorsétkezdék művilágát...
Források:
