„A legszebb rózsát vidd magaddal” - Irma mama
Az évkörnek, ennek a pontján, mindnyájan a temetőkbe látogatunk, hozzátartozóink nyughelyét rendezgetjük, virágdíszbe öltöztetjük, gyertyák és mécsesek fénye mellett emlékezünk.
Az elcsendesedés, a befelé fordulás napjai ezek, lélekben újra megéljük mindazt, amit családtagjaink, társaink, barátaink, példaképeink, kollégáink elvesztésekor gyászunkban éreztünk. Szívünkben újra kételyek, kérdések, hiány, félelem, nyugtalanság vagy elmélyült szeretet, békesség, hála és elfogadás…
„A sötétség a kárhozott szomorúságával hívja meg a világosságot.
A világosság magvában sötétségidéző szorongás feszül.(…)
Sorsuk az, hogy váltsák egymást.
Ugyanaz a törvény teljesül be rajtuk, amely az éjt a nappal sarkába űzi, s az életet a halál elől átszökteti a Tükörvilág küszöbén”
(Szepes Mária)
Emberi létünk legkínzóbb gyötrelme a halál, életutunk ösvényei mentén, újra és újra szembenéz velünk, valahányszor egy embertársunkat elragadja. Így nevel kegyetlenül fel bennünket időskorunk felé lépdelve mindvégig, hogy annak tudatában éljünk, hogy meghalunk.
A gyász rettenetes pillanataiban sürgetővé válik saját életünk értelmessége, a céljaink, az álmaink, az értékeink… A veszteség sötétségében, fényesség születik bennünk, túlélőkben. Emlékeink mellett, ez a tanítás is, elhunyt szeretteink adománya számunkra, halljuk hát meg!
„A tömegember öregségében gyöngesége plakátjává lesz. Amit az ifjúság elfedett benne, lemeztelenedik, világgá kiáltja anyagvilágba zárult léte reménytelen csődjét. A bölcs öregség azonban felemelő példája a szellem matérián átsütő hatalmának. Ő korától függetlenül, mindig a fény felé halad. Bölcsőn és síron túl az örök megújulás csodáját szemléli.”
- Szepes Mária-
Irma nagymamám rég elhagyta a földi világot. Az utolsó együtt töltött hónapokig, a járókeretére támaszkodva szedte nekem a kertjéből a bimbós virágokat. Minden egyes szálat gondosan megtisztogatott a tüskéktől, és ezzel a mondattal adta a kezembe:
Egyetlen mondatával mindenre megtanított, azt üzeni, hogy csak a legértékesebb dolgokat érdemes összegyűjteni, megőrizni és továbbvinni. Életünk folyamán az életet magát, mint legszebb értéket, kell végigvinni, óvni, becsülni. Ez a teljes élethosszon átívelő élettiszteletünk hozhat, békés öregkort és nyugodalmas halált számunkra.
Halottjaink elengedésével, a halál tényének elfogadásával nem veszítünk el mindent végérvényesen, mert emlékeink, tanításaik és végtelen szeretetük, örökké megmaradnak.
Békés, szeretetteljes gyertyagyújtást kívánva: Szalay Tünde
Segítségnyújtás gyászban:
Napfogyatkozás Egyesület honlapja:
Könyvajánló gyászolóknak:
Singer Magdolna: Vigasztalódás a gyászban (Jaffa Kiadó)
Polcz Alaine: Együtt - a halálban és a gyászban (Kharón Kiadó)
Pilling János (szerk.): Gyász (Medicina Könyvkiadó)
A cikkben szereplő idézetek forrása:
Szepes Mária: Szútrák öröknaptár- Gyógyító gondolatok az év 365 napjára. Édesvíz Kiadó, Budapest, 2008
A cikkben szereplő képek forrása:
www.google.hu
Kedves Tünde!
VálaszTörlésAnnyira ide illik ez az idézet:
"A halottainkkal úgy vagyunk, hogy eleinte, ha róluk álmodunk, ébredéskor keserű haragot érzünk: miért csak álom volt, hogy élnek? Később lassan-lassan alábbadja az ember, és ébredés után is hordozza magával az álom andalító, jó érzését: legalább álmomban éltek, gondolja, s már szívesen álmodik róluk."
Ottlik Géza: Iskola a határon